text Poezii crestine

Istenség Döntött

Sursa: 
www.resursecrestine.ro
Autor: Viorica Stela Dan
ISTENSÉG DÖNTÖTT

Szent Szó fényezik,
Mennyből érkezik,
Mentség embernek a bűnből,
Mély éjszakai sár, gyötörtből.

Istenség döntött:
Bocsátást az emberiségnek.
És áldozatnak Jézus jött,
Fényben, az emberek éljenek.

A bűn halállal büntetést kér,
És lemossa csak a szent vér,
Mert szentelt embert nem talál.
Döntött Isten ég-oltárnál.

Készül az égből megváltás,
Bárányt feláldozza bűnökért.
Jézus lett a nagy befolyás,
Krisztus Istennel egyetért.

Gonoszságot pusztítani szükséges.
Jézus Krisztus, emberi testben,
Emberek közt, földön élni bűnrészes,
Megszentelje a bűnöst, kereszten.

Az emberi bűnnyomorúság kára
Szövődik bujaság kapzsiságban.
Jézus adta magát a halálra,
Vezetni embert az örökkévalóságban.

Jézus kiömlik szeretetben,
És a világ borzong rosszban.
Édes sugarakban, fény-kötésben,
Jézus dönt, az emberért meghal.

A szerelem kereszten át szállt,
Lógott szögezve, elátkozott fán,
Jézus, mint a juhok, némán állt,
Emberekért áldozta magát.

Jézus teste csupa vérzés,
Lánccal köti a halál.
A sötétség borzasztó érzés,
Szeretetben Jézus erőt talál.

Megmenekültünk a halál torkából,
Megláttuk a halhatatlansági lépést.
Szabadult lelkünk nyomorúságból,
Követi a megszentelődés légzést.

Jézus átlépett a halálon,
Az életét, mit adott, visszavette.
Mivel minden ember találjon
Feltámadást az idő jövőjében.

A fény szeretettel szövésben
Leszáll ránk, mint Szentlélek.
Éljünk testvérként szövetségben,
Gyógyít bármilyen szívbetegséget.

És a szív tele őszinteséggel,
Az élet derűsége ég felé jár.
Eltűnik zaklatás, félelem, mivel
A szerelem nem egy rejtélyvár.

Az Istennel való a megbékélés,
Erősíti az életerejét életünkben,
Fenntartja lelkünket, béke, pihenés,
Kora reggel új fény szemünkben.

Cele mai recente resurse scrise - Paste

De la Ana la Caiafa
De la Ana la Caiafa
De la Ana la Caiafa
Vânzătorule!!
Vânzătorule! !Alexandrina Tulics, Album Destine(referințe: Trădare)Celui care fură lumina dintre oameni,rupe respirațiile dintre cuvinte,ascunde înțelepciunea,înlocuind-o cu minciuni și plecări.Celui... Citeste mai mult >>
Porunca cea nouă
Răsună porunca cea nouăDin glasul atât de duios,De-atunci de când toţi uceniciiPriveau și-ascultau pe Hristos.Răsună cu-aceeaşi putereCuvântul ceresc pe pământ,Chemând la porunca cea nouăPe toţi credi... Citeste mai mult >>
Vestea naturii
Privesc spre zarea de lumină,Cu inima de farmec plinăPrivesc al păsărilor triluriCe melodii le ies din piepturi.Din Crângurile ‘nmiresmateCu mii de flori frumos turnateSe-nalță laude spre ceruri,Cântă... Citeste mai mult >>
Dragostea Lui Dumnezeu
Cum aș putea defini dragostea adevăratăDacă nu prin Dumnezeu?Cine cunoaște una mai înflăcăratăDecât ca jertfa Fratelui meu?Nu există alt răspuns la această întrebareNumai Domnul știe când treci prin f... Citeste mai mult >>
În sulul cărții este scris despre Mine
Unul singur e pe lumeCare voia a-mplinit deplinȘi-acum îl slăvim pe nume,Pe Fiul Tatălui divin.Căci în sul, iată că scrieDespre Cel ce a venitChiar și morții să-i învieAșa cum Domnul a voit.A venit să... Citeste mai mult >>
Povara dulce
Povara dulceAlexandrina Tulics Album Destine referinte--dragoste de DumnezeuAmurgul plinge - n inserare,e ceață, aerul e greu,pe cruce, țintuit în cuie,Mintuitorul se apleacă,parcă- mi zice:-poartă- m... Citeste mai mult >>
O , Doamne Bun şi Răbdător … (Ȋn Săptămâna Luminată)
O, Doamne Bun şi Răbdător … (Ȋn Săptămâna Luminată)O, Doamne Bun şi Răbdător,Duios ca prin Poveşti!Azi, printre noi, cu Slavă EştiDând Lumea Ta de DorCelor ce Ți se-Ȋnchină iarPrin Traiul Cel Milos!Tr... Citeste mai mult >>